11. Egy gonddal kevesebbb. + Családi ölelések.

***

/Edward szemszöge/

- Jasper, - bólintottam. – minek köszönhetjük kellemetlen felbukkanásotokat? – kérdeztem tőle és hallottam nem messze tőlünk az ikrek gondolatait.

- A lány… - csak ennyit mondott miközben tekintetét Bellára függesztette. Éhes vadként tekintett rá és ez nem tetszett nekem, amit egy erőteljes morgással a tudtára is adtam. Erre rám nézett majd gonoszan felkacagott.

- Tudod a szabályokat Edward, egy embernek nincs keresnivaló itt.

- Nem is lesz itt. – mondtam neki elszántan mire megértette, hogy evvel mire is célzok pontosan.

- Tud rólunk, a világunkról ezért meg kell halnia. – nyomta meg minden egyes szót ezzel nyomatékosítva, hogy ennek bizony így kell lennie.

- És ha nem tesszük meg? – vetettem fel az esetleges lehetőséget.

- Akkor meg tesszük mi, de akkor ti is vele haltok. – mondta ki könyörtelenül a szavakat egykori fivérem. Alice még mindig mereven bámult rá, de most összeszedte magát és megszólalt.

- Képes lennél megölni a családodat? – kérdezte elkínzottan.

- Nem a családomat nem lennék képes bántani. – Alice erre megkönnyebbült és újra úgy nézett volt férjére, mint egykor, de Jasper folytatta.

- Csakhogy ti nem vagytok a családom.

- De valamikor azok voltunk. – tett felé egy lépés húgom.

- Mi történt velünk Jazz? Mi történt a Cullen családdal? – kérdezte Alice és újra felé lépett.

- Talán soha nem is voltunk egy család. – mondta Jazz még mindig ridegen, de gondolataiban láttam, hogy még mindig ugyanúgy szereti Alicet.

- Te is tudod, hogy mennyire egy család voltunk. Egyek voltunk. – Jasper erre már nem válaszolt csak elfordította a fejét és kezeit ökölbe szorította.

- Te is érzed, amit én és nem a képességed miatt. – Bellára pillantottam és muszáj volt rámosolyognom. Kissé mögöttem helyezkedett el és a kezemet fogta. Amint érzékelte, hogy teljes figyelmem az övé előrébb lépett és kezeim közé vackolta magát. Amennyire csak tudtam közelebb vontam magamhoz majd visszanéztem ALicékre. Jasper már kitartóan szemlélt minket Bellával és az érzelmeinket elemezte. Arcára kiült a döbbenet, látszott rajta hogy ilyesfajta fordulatra nem számított.

- Ő ember. – emelte fel a hangját Jazz és hevesen felé mutatott. Ekkor ért két oldalról mellé Jane és Alec. Bellát rögtön magam mögé toltam és higgadtságot erőltetve magamra reagáltam az előbb elhangzottakra.

- Tisztában vagyok vele, és azzal is, hogy mi az emberek sorsa TalerMoo-ban. – válaszoltam és kitartóan néztem Jasper szemébe. Tudtam, hogy egyetlen szavamat sem hiszi mégis reménykedtem benne, hogy még valahol mélyen ott van benne a testvérem.

„Nem tudom, hogyan akarod csinálni, de menjetek és tedd, amit tenned kell. Én is azt teszem és ajánlom, hogy elkerülj minket.”

– ez a mondat számáról jelenthetett mindent és semmit. Nekem most nagyon is sokat jelentett, mert szinte engedély adott arra, hogy megmentsem a szerelmemet és esélyt arra, hogy újra egy család legyünk. Érezte a felőlem érkező hála hullámokat, de hogy biztosítsam is erről bólintottam neki egyet. Alice rögtön felém kapta a tekintetét, de ugyanakkor látomása is lett arról hogyan számolok be erről Carlislenál.

- Menjünk. – szólította fel határozottan Jasper két csatlósát majd még vetett egy utolsó pillantást húgomra és hátat fordítva eltűnt előlünk.

- Mi történt? – kérdezte csendesen a mögöttem megbúvó angyal.

- Valami baj van? – folytatta, de hogy eloszlassam a kétségeit először rámosolyogtam majd csak utána válaszoltam neki.

- Ne aggódj velük már nem lesz dolgunk. Gyere. – mondtam majd egy mozdulattal a hátamra kanyarítottam.

- Alice minden rendben? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért mielőtt elindultunk volna.

- Persze. – mondta és próbált összehozni valami mosoly félét, de ez nem igazán sikerült neki.

- Inkább mennyünk. – tette még hozzá majd végre elszakította a tekintetét arról a helyről ahol nem sokkal ezelőtt még Jasper állt. Futásnak eredt

- Kapaszkodj. – szóltam még hátra a vállam felett mire éreztem, hogy szorítása erősödik rajtam majd Alice után indultam. Már közel jártunk a házhoz mikor egy ismerős hangot hallottam a fejemben.

„Két méter múlva pontosan alattam lesz. Egy jól irányzott ugrással rávetem magam, kicsavarom, a karjait majd letépem a fejét. Aztán összerakom, és újra ellátom a baját.”

– szinte láttam magam előtt, ahogyan összedörzsöli a két tenyerét és megjelenik az arcán az a jól ismert vigyor. Két méter… Megálltam pontosan ott ahol számított rám. Majd amikor ugrott volna elléptem onnan így csúnyán összeütközö9tt a földdel én pedig már nem bírtam visszatartani a nevetésemet durcás képe láttán. Felpattant majd leporolta magát, karba fonta a karjait és vádlón megszólalt.

- Csaltál. – rövid szünetet tartott majd hozzátette.

– Mint mindig. – eddig tartott a sértődöttsége.

- De azért jó újra látni öcsi, hallom összeszedtél valami csajt. – kacsintott rám majd a még mindig hátamon lévő Bellára nézett.

- Szia Emmet. – köszöntem neki én is majd szokásunkhoz híven lepacsiztam vele.

- Na, ma még lerakod a kishölgyet, hogy egy Emmet féle csontropogtató ölelésben részesíthessem? – tárta szét nagy mackó mancsait.

- Ha nem lesz csontropogtatás, akkor még meggondolom, hogy lerakom-e. – csalódottan hullottak le a karjai és még a száját is lebiggyesztette.

- Ígérem, az összes csontja épségben megússza a velem való találkozást. – emelte esküre Em a kezeit és már megint ott virított rajta az a jól ismert vigyor.

- Edward, leraknál légy szíves. – suttogta lágyan a fülembe Bella a szavakat mire jóleső borzongás futott végig rajtam és csak nehezen fogtam fel a szavai jelentését.

- Persze. – feleltem majd segítettem lekászálódni rólam.

- Em, ő itt Bella. Bella, ő Emmet a bátyám. – mondtam mire Bells meglepetten pillantott rám majd Emmetre nézett, aki már megint széttárta a karjait majd megállt Bella előtt.

- Szabad? – kérdezte meg csak az udvariasság kedvéért. Kedvesem hezitált egy darabig, de azért rábólintott. Emnek sem kellett több azonnal felkapta és miközben megpörgette egyfolytában csak azt kántálta, hogy: „Új hugicám van. Új hugicám van…”

- Na, mennyünk be. – csapta össze a kezeit miután volt oly szíves és lerakta Bellát.

- Bemutatlak Rose babynek is. – kacsintott kedvesemre majd szökdécselve elindult befelé.

- Mindig ilyen? – kérdezte szerelmem miközben mellé lépve megfogtam a kezét és elindultunk Em után.

- Általában, de azért tud néha komoly is lenni. – dobtam meg egy fél mosollyal mire szíve azonnal félre vert.

- Edward. – szólított meg már a verandán járva.

- Igen kedvesem? – simítottam ki egy tincset az arcából.

- Valahogyan üzenhetnék haza? Csak hogy a családom ne aggódjon miattam. – hadarta gyorsan majd fejét lehajtotta.

- Nincs semmilyen módja annak, hogy kapcsolatot létesíts velük innen, de nem hiszem, hogy már keresnének. – mondtam hátha valamennyire megtudom, ezzel nyugtatni.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza értetlenül majd felpillantott a csillagokra. Már jócskán sötétre járt ő meg bizonyára fáradt.

- Idő másként múlik számunkra. – kezdtem.

- Ami itt neked egy nap az a családodnak, a barátaidnak csupán egy óra ott. – magyaráztam majd kitártam az ajtót és kezénél fogva húztam be a házba.

- Edward. – sikította nővérem majd máris a nyakamban csüngött.

- Szia, Rose. sóhajtottam majd kibontakoztam az öleléséből.

- Bella ő a nővérem és egyben Emmet párja Rosalie. – ettől a találkozástól féltem egy kissé, de Rose mosolya megnyugtatott arról, hogy nincs mitől. Boldogan ölelte magához.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – motyogta halkan Bella kit bizonyára váratlanul ért ez a hirtelen családosdi.

- Én is. Biztosra veszem, hogy jól ki fogunk jönni egymással. – hátulról átöleltem szerelmemet.

- Nem vagy fáradt? – suttogtam bele a fülébe.

- De. – mondta majd igyekezett elnyomni egy ásítást.

- Gyere, megmutatom, hol aludhatsz. – bontakoztam ki az ölelésből majd kézen fogtam.

- Ejnye, Edward máris szobára viszed. Nem kellett volna, tudod, hogy szeretem az ingyen pornót. – kiáltott utánunk Em akinek szavai hallatán Bella fülig pirult, én pedig zavartan túrtam a hajamba.

- Ne haragudj. Emmet már csak Emmet. – forgattam meg a szemeimet majd benyitottam a szobába.

- Itt kényelmesen pihenhetsz. – mondtam neki majd indulni készültem, de kezem után kapott.

- Nem maradnál velem? – kérte miközben szájába harapott.

- De. – mosolyogtam rá majd behúztam a szobájába, összebújtunk az ágyon és szerelmem máris álomba merült…