5. Mi legyen Vele?

/Edward szemszöge/

Nem kockáztathattam, ezért elmentem vadászni. Nem akartam bántani a lányt. Ezért volt szükséges ez a kis apró óvintézkedés a részemről. Nem öltem még embert, nem most akartam elkezdeni.

Fogalmam sem volt arról, hogy mi vezérelt akkor, amikor átmentem az ő birodalmukba. Hiba volt most már belátom, csak sajnos későn. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Végig követett és én még csak észre sem vettem. Miért nem hallom a gondolatait? Megőrjít, ez a lány egyszerűen az őrületbe kerget.

Jasper meg mégis mit gondolt? Mi alapján akart végezni vele? Ő különleges. Soha senki nem volt, még aki ilyen hatással lett volna rám és itt nem csak a véréről beszélek. Gyönyörű volt és tiszta lelkű ez látszott rajta. De mindent meg kell tennem azért, hogy hazajuttassam habár az nem lesz egyszerű.

A Volturi figyelni fog ránk és én azt mondtam, hogy halott lesz, de ezt persze egy percig sem gondoltam komolyan, amit Jazz is érzett ez által felkeltettem a figyelmet magunkra. Persze Alicenek mondhattam ezt. Egyik fülén be a másikon ki. Egyből előállt a változtassuk át és maradjon velünk, témával. Nem. Nem fogjuk elvenni a lelkét és egy boldog, szép emberi élet lehetőségét. Tudom, hogy látott valamit, amit nem akar megosztani velem pedig sokkal könnyebb, lenne úgy minden.

Idejét láttam haza indulni. Már biztosan felébredt. Nem Edward ki kell őt verned a fejedből, hiszen ő ember szépen visszavisszük oda ahova való és ennyi nem tud meg semmit sem rólunk mintha ez az egész meg sem történt volna. Lefékeztem a házunk előtt majd nem törődve a bejárati ajtóval az ablakomhoz vettem az irányt. Gyorsan át öltöztem majd immáron tiszta és épp ruhában mentem le a földszintre ahol húgom az új jövevénnyel nevetgélt. Megálltam a lépcső alján és onnan figyeltem őket. Mintha már ezer meg egy éve barátnők lennének. Még sosem láttam Alicet ilyen felhőtlennek, azóta, hogy Jasperrel szétmentek.

-Szia, Edward. – köszönt hátra sem nézve. Ellenben Bella igenis hátra fordult ez által tekintetünk találkozott és én újra elvesztem a mély csoki barna szempárban.

-Szia. – motyogta halkan miközben arcát elöntötte a pír.

-Sziasztok. – mosolyogtam rá féloldalasan és hallottam amint szívverése egyet kihagy, majd irdatlan iramban pumpálni kezdi a vért az ereiben.

-Látom megismerkedtetek. – jegyeztem meg miközben lehuppantam Alice mellé a kanapéra és még mindig átható tekintettel vizsgáltam. De húgom mosolya őszintébb volt, mint valaha. Ez mind egy emberlány miatt lenne?

„Jaj, Edward ő a legjobb barátnőm.”- hallottam Alice kissé túlságosan is lelkes gondolatait.

-Azért nem kell túlozni. – morogtam neki, mert nem lenne túl jó, ha Bella a szívéhez nőne.

„Nem túloztam.”- remek most meg megsértődött.

-Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Örülök, hogy jóban vagytok, csak ne felejtsd el, hogy nem marad sokáig.

-Hahó! Én is itt vagyok. – szólt kissé hangosabban és ingerülten az Alice másik oldalán ülő angyal.

-Már megint azt csinálod. – rivallt rám majd dühösen fújt egyet olyan volt, mint egy mérges kiscica.

-Mit csinálok? – mosolyogtam rá, amitől ismételten elpirult.

-Olyan kérdésekre vagy mondatokra reagálsz, amiket nem is mondtak ki. – mondta ki a kész tényeket, amik jogosak voltak. Figyelhettünk volna egy kicsit jobban is csak már úgy megszoktuk, hogy Alice csak gondol, egyet én meg már mondom is a választ. Már közel sem mosolyogtam annyira. Tanácstalanul Alicere sandítottam habár tisztában voltam az összes ezzel, kapcsolatos gondolatával. El akart neki mondani mindent. Bízott benne. Én is bíztam csak féltettem. Már így is elég nagy veszélybe került nem akartam, hogy még nagyobba sodorjuk.

-Haza juttatjuk. – mondtam Alicenek és láttam amint körvonalazódni kezd a jövőnk képe a fejében habár eléggé homályos volt a legtöbb helyen. Amit nem igazán értettem. Ezért rá is kérdeztem.

-Mi volt ez?

-Nem tudom. Mióta Bella belekerült a jövőnkbe csak ilyen homályos foltokban látok mindent.

-Szóval akkor nem válaszoltok a kérdéseimre? – kérdezte újfent Bella.

-Nem. – vágtam hozzá talán kissé erényesebben, mint kellett volna.

-Nagyszerű. Szabad megtudnom, hogy miért? – kérdezte ő is hasonló hangnemben csak még az egyik szépen ívelt szemöldökét is felhúzta.

-Nem. – válaszoltam ismételten.

-Mi vagy te valamiféle papagáj, hogy csak ezt az egy szót ismered? – tette fel aztán a költői kérdést majd fel felé vette az irányt. Persze drága, jó testvérem meg majd megfulladt a kacagástól és habár örültem, hogy végre, ha nem is teljesen, de visszakaptam egy kis darabot az én jókedvű, vásárlás mániás húgomból.

-Látom, jól szórakozol. – mondtam neki tetetett dühösséggel, de látszott rajta hogy nem igazán hisz nekem főleg úgy, hogy mindeközben végig mosolyogtam. Na, majd adok én neked – gondoltam, de amint elterveztem, hogy ráugrok, és jól megcsikizem már fel is pattant a boszorkány és nyelvet nyújtva csak annyit mondott.

-Ez most nem jött össze talán majd máskor. – kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét kirántotta a lába alól a talajt.

-Igazad volt majd máskor. – mondtam neki nevetve mire egy „ezt még nagyon megkeserülöd Edward” nézést kaptam válaszul.

-Jól vagy? – kérdeztem most már komolyan miközben felsegítettem a földről. Itt főként a lelkiekre gondoltam, hiszen már évek óta nem láttam őt ilyen felhőtlennek.

-Nem, de jól leszek. – mondta ő is komolyabban, de egy halvány mosoly még mindig játszott az ajkain.

-Mit csináltatok, amíg nem voltam itt? – kérdeztem, hogy oldjam egy kicsit a mostanra beállt feszült csendet. Erre elvigyorodott majd lejátszotta a fejében az elmúlt órák eseményeit.

-Te komolyan bevitted a gardróbodba? – kérdeztem nevetve mire egy szúrós pillantással jutalmazott.

-Először elszörnyedt, de aztán meggyőztem, hogy csodásan fog kinézni, úgy hogy engedett. – mesélte tovább én meg elgondolkoztam, hogy nem is néztem meg hogy mit viselt Bella. Habár ő mindenhogyan gyönyörű. Viszont Alice elméjében még élénken élt róla a kép, amit nem habozott megmutatni nekem és éreztem, ahogyan az állam szinte már a padlót súrolja. Sosem láttam még nála szebb teremtést. De volt egy sokkalta fontosabb téma, amiben ideje lenne végre döntőre jutni.

-Alice… - szólítottam meg tétován.

-Döntenünk kéne, hogy mi legyen vele… - vázoltam a tényeket.

-Szerintem elég nagy kislány már ahhoz, hogy dönteni tudjon. – mondta határozottan és ebben nem volt semmi kétségem, sem de ahhoz hogy ő döntsön, el kell neki mondani a dolgokat.

-De akkor…

-Igen elmondjuk neki. A Volturi miatt meg nem aggódj, arról én gondoskodom, hogy ne tudjanak meg semmit sem Belláról. – arca elszántságról árulkodott és tudtam, ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is lesz.

-De azért óvatosan jó?

-Tudod, hogy mindig óvatos vagyok, ráadásul minden lépésüket előre látom. Nem lesz gond. – ekkor még nem tudtam, hogy mire bólintok rá, de ez abban a pillanatban nem is számított elég volt annyi, hogy megígérje nem lesz baja és kész.

-Nekem mi a dolgom? – kérdeztem, rá mert ezt eddig nem említette.

-Elmegyek vadászni. Bella a szobádban van. Te pedig most szépen felmész, bocsánatot kérsz, a viselkedésedért aztán elmondasz neki mindent, amire kíváncsi. – mondta szépen minden egyes szót tagolva mintha valami fogyatékossal beszélne én mégis nehezen fogtam fel a lényeget belőle. Mire feleszméltem Alice már sehol nem volt így felfelé vettem az irányt. Megálltam a szobám előtt majd egy mély levegő után benyitottam. Amint megláttam Bellát a lélegzetem elakadt és tudtam, hogy szemeim éjfeketévé váltak, de nem a szomjúságtól…