4. Alice.

/Bella szemszöge/

Vannak olyan pillanatok, amikor csak arra vágysz, hogy egy ideig ne létezz. Ne tudj a körülötted lévő dolgokról. Én nem erre vágytam. Mégis ezt kaptam. Pedig Edwarddal akartam lenni megismerni őt. Mi van akkor, ha soha nem ébredek fel? Egyáltalán mi történt? Egyik pillanatban még Edward hátán voltam, és suhantunk a fák között a másik pillanatban pedig, már csak a sötétséget észleltem.

Még mindig a sötétségben lebegtem. De ez nem a jó fajta sötétség volt, amikor szívesen süppedsz bele nem ez a rosszabbik fajtából létezett, amikor mindenáron küzdesz ellene és mégsem történik semmi. Csak várni tudsz, és egyszer talán megszűnik a sötétség, de a türelem sok embernek nem az erénye, mint ahogyan nekem sem az. Még is vártam. Hiszen mit tehettem volna?

Közben ezen a fura helyen járattam az agyamat. Minden olyan szép és tökéletes itt mégis van valami gonosz benne, amitől felállt a nem létező szőr a hátamon. Már nagyon tudni szerettem volna a válaszokat a kérdéseimre, de tudtam, hogy csak egy valakitől kaphatom meg őket és az a valaki nem más volt, mint Edward. Nem sokára hangfoszlányok csapták meg a fülemet, de nem igazán figyeltem rájuk, viszont amikor beazonosítottam az egyik hangot akkor már nagyon is füleltem.

- Nem maradhat itt Alice. – csattant fel a számomra oly kedves hang.

- De igenis itt maradhat. – vitatkozott vele egy igen határozott és gyönyörű női hang. Biztosan a barátnője – gondoltam keserűen majd éreztem, hogy az arcomon megjelenik egy fintor.

- Hogyan mikor ő ember?

- Tudod te azt nagyon jól. – suttogta már valamivel nyugodtabban a nő.

- Nem. – ordította teli torokból Edward mire én megrezzentem.

- Mindjárt felébred. – mondta Alice. Szóval már semmi értelme sem volt színlelnem azt, hogy még valahol a sötét ködben lebegek. Lassan felnyitottam a szemeimet, de rögtön odakaptam a kezeimet ugyanis a szobát erős fény világította meg.

- Jaj, ne haragudj. – mondta Edward barátnője majd hallottam, ahogyan elhúzza a függönyt.

- Most már kinyithatod. – csicseregte vidáman majd leült mellém az ágyra. Mikor már szemeim alkalmazkodni tudtak a fényviszonyokhoz jobban szemügyre vettem a szobát, amiben voltam és a lányt, aki kíváncsian fürkészte az arcomat.

A szoba nagyon ízlésesen volt berendezve. Az egyik oldal tele volt polcokkal, amin rengeteg könyv és CD volt található. Egészen a foszladozóan régitől a nem rég nyomtatottig. Az ajtó jobb oldalán egy íróasztal volt, amin papírok tömkelege tornyosult. A bal oldalán, pedig egy TV és egy zenelejátszó volt a legmodernebb fajtából. Sréhen a műszaki eszközökkel volt egy fekete bőr kanapé szorosan az ablakhoz tolva. A szoba negyedik oldalához volt tolva az ágy, amiben feküdtem, de az, az oldal is csupa üveg volt. Ahogyan észrevettem az arany és a fekete dominált itt.

És végre megnéztem azt a valakit, akire igazán kíváncsi voltam. Szemeim a lányra tévedtek, aki barátságosan mosolygott rám. Igazán szimpatikus lenne, ha nem éppen Edwardé lenne. Igazán csinos volt, azt meg kell hagyni. Pont illett hozzá. Ugyanolyan fehér bőr és aranybarna szem. Nekem egy kobold jutott róla eszembe. Rövid fekete haja össze-vissza mégis rendezetten meredezett az ég felé és csak úgy áradt belőle a kedvesség mégis szemei szomorúan csillogtak pedig nagyon igyekezett azon, hogy ez ne látszódjon. Mikor úgy gondolta, hogy befejeztem a nézelődést megszólított.

- Szia, Bella. Én Alice vagyok Edward húga. – mondta és elég erőteljesen kihangsúlyozta azt, hogy „húga”.

- Szia. – mosolyogtam, rá mert ezzel, ténnyel miszerint testvérek máris sokkal jobban kedveltem őt persze ez nem jelentette azt, hogy Edwardnak nincs barátnője.

- Megkérdezhetem, hol vagyok? És hogy kerültem ide? – homlok ráncolva vártam végre a válaszokat, amiket most már igazán tudni akartam. Viszont pillanatnyilag nem ez volt a legfontosabb. Már épp szólásra nyitotta a száját mikor közbe vágtam:

- Hol van Edward? – ez volt az, ami a legfőképpen foglalkoztatott, és amit a legelőbb tudni szerettem volna. Alice erre csilingelően felnevetett és miután jól ki szórakozta magát válaszolt.

- Ne aggódj mindjárt itt lesz. – nem éppen erre a válaszra számítottam. Ugyanis így még mindig nem tudom, hol van és ez roppant nyugtalanító volt. Azt akartam itt legyen mellettem, velem.

- Az előbbi kérdéseidre válaszolva pedig itt vagy a házunkban. Edwarddal itt élünk. Ő hozott ide téged miután te elájultál, mert ő nem vigyázott kellőképpen rád. – nem így értettem a kérdéseimet, hiszen ezekkel tisztában voltam mégsem akartam pontosan rákérdezni majd Edwardnál.

- Tudod, nem vagyunk kellőképpen hozzászokva az emberekhez. – sóhajtotta majd rövid szünet után folytatta.

- Edward is most épp azért nincs itt, mert szerinte most megteszi, a szükséges óv intézkedéseket, holott ő is pontosan tudja, hogy bármennyire is óvatos néha bizony történnek balesetek. – nem igazán értettem a szavait főleg úgy hogy még mindig azon gondolkodtam, hogy hogyan értheti azt, hogy nincsenek hozzászokva az emberekhez.

- Nem igazán értelek. – adtam hangot előbbi gondolataimnak. Erre újra felkacagott majd csak ennyit mondott.

- Nem is kell. – mosolygott még mindig majd felpattant az ágyról.

- Gyere, keresünk neked valami ruhát. – mondta majd kezemnél fogva húzott fel az ágyról, és ráncigált egy sokkal inkább hozzáillőbe.

A falak babarózsaszínben pompáztak, mint ahogyan a szőnyeg és a kovácsoltvas ágyon lévő ágynemű szett is csak mindegyik más árnyalatban. Nekem már ettől elment a kedvem attól, hogy ide be is tegyem a lábamat, de Alice ezt máshogy gondolta, mert amint meglátta, hogy nem igazán akaródzik bemenni ő maga húzott, vonszolt és tolt be oda.

Na ha eddig azt hittem az én személyes poklomba kerültem, akkor rosszul gondoltam ugyanis az, csak ezután jött. Egy ajtót kinyitva mentünk át egy másik helyiségbe, ami véleményem szerint a gardrób lehetett bár maga a helyiség nagyobb volt a szobánál és tömve volt ruhákkal. Mint egy kisebb butik és én nem akartam hinni a szemeimnek. Most tényleg itt akar nekem ruhát keresni? Jó mondjuk, abban igaza van, hogy nem maradhatok a jelmezemben, de akkor is ezek a ruhák rosszabbak, mint a rémálmaim. Nem jutottam szóhoz csak álltam ott elkerekedett szemekkel, tátott szájjal és meredten bámultam az elém táruló helyiséget.

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – találtam meg végre a hangomat.

- Mégis mit? – kérdezte nagyon nagy ártatlan szemekkel.

- Hát hogy itt találunk nekem valami ruhát. Ez szörnyű! Hogy lehet valakinek ennyi ruhája? – fakadtam, ki de amint megláttam Alice bánatos szemeit nem bírtam.

- Ne haragudj Alice. Tudod, én nem igazán vagyok oda a ruhákért nekem elég egy egyszerű farmer egy elnyűtt pólóval és kész.

- Na, azt már nem. Aki itt lakik, az stílusosan öltözködik és az én véleményem alapján. Ne izgulj Edwardnak is én mondom, meg hogy mit vegyen fel és nem, mellesleg ha kilépsz innen Edward szóhoz sem fog jutni tőled. – mosolygott rám cinkosan mire végleg szabad utat engedtem neki és hagytam, hogy öltöztessen, sminkeljen kénye-kedve szerint…