1. Új élet küszöbén

/Bella szemszöge/

Ma van a szülinapom. Én még sem vagyok boldog. Hogyan is lennék, az mikor egyedül vagyok. Mindig is egyedül éreztem magamat. 7 órakor volt az ébresztő, ahogy minden áldott nap. Most mégis minden olyan gyászosnak hatott olyan végzetesnek és szomorúnak. Habár az éjszaka nem aludtam semmit mégsem voltam fáradt. Ugyanúgy tettem a dolgom, mint mindenki más. Csak hogy én reggeli után nem mentem suliba. Visszamentem a szobánkba ahol összesen 16 laktunk. Ez volt a mi osztályunk. Lassan kezdtem el összeszedni a dolgaimat, amiket az itt töltött 9 évem alatt kaptam vagy még a régi életemből mentettem meg. Ilyen volt az egyetlen képem, amim volt. 3 álltunk rajta. Én és a szüleim. A haláluk előtti napon készült. Éppen nyaralni voltunk. Nem messze Forkstól a hegyekben az volt az eddigi legszebb nyaralásom. Másnap korán indultunk el. Apa vezetett, mint mindig. Hatalmas köd volt, és amikor kiértünk a főútra frontálisan ütköztünk egy másik személy gépkocsival. Egyedül én éltem túl a balesetet, aminek még mindig hordom a nyomait.

- Gyermekem még nem vagy kész? – jött be a szobába Mrs. Murray. Ő volt az első ember, akit közel engedtem magamhoz itt az árvaházba és nem mellesleg ő mutatott be a legjobb barátnőmnek Sophinak is.

- Nem még nem. – sóhajtottam és kedvenc nevelőmre mosolyogtam.

- Szeretnéd, hogy segítsek? – kérdezte kedvesen miközben mellém ért.

- Nem köszönöm. Megy egyedül is. – még egy utolsó pillantást vetettem a szüleimre majd gondosan a táskámba tettem. Ahogyan minden mást is. A megszokott egyenruhámat felváltotta az utcai ruha. A felkötött hajamat leengedtem. Éreztem a szabadságot, holott még itt voltam. Tudtam, hogy most egy új élet kezdődik számomra mégis féltem. Az eddigi fél életemet itt töltöttem és fogalmam sincs róla mi vár rám odakint. Akik fontosak számomra mind itt maradnak, én pedig megyek, de nem csak az árvaházból. Forksot is itt hagyom. Túl sok emlék köt ide. Mindent bepakoltam. Így megfogva a hátizsákomat elindultam kifelé. Még ki sem tettem a lábamat a szobából mikor Mrs. Murray utánam szólt.

- Isabella!

- Igen? – fordultam vissza.

- A szülinap nem teljes ajándék nélkül. – mosolygott rám.

- Mióta idekerültél őriztem ezt neked. Édesanyádé volt. Úgy éreztem ez lesz a megfelelő pillanat, hogy odaadjam neked. – azzal közelebb lépett hozzám majd egy ezüst láncot akasztott a nyakamba, amin véleményem szerint egy címer volt.

- Ez gyönyörű. Köszönöm. – háláltam meg könnyeimet nyeldesve. A nevelőnő lekísért az aulába ahol már ott állt az összes osztálytársam. Mindannyiuktól elbúcsúztam, de igazán hiányozni csak Sophie fog, akinek még van egy éve itt. Megbeszéltük, hogy majd tartjuk a kapcsolatot ez alatt az év alatt is, és ha kiengedik, akkor majd mindenképpen közel fogunk lakni egymáshoz. Még elintéztem a papírokat és megkaptam a szüleim örökségét majd kiléptem a nagyvilágba. Nem tudtam, hogy most merre tovább, de a lábaim vittek maguktól egy régi ház felé ahol 9 éve senki sem járt mégis nekem a legjobb emlékeimet őrzi. Megálltam az ajtó előtt és csak hosszasan bámultam a már kissé romos épületet. Megérintettem a kilincset majd bizonytalanul lenyomtam. Nyitva volt. A házban néma csend és por fogadott mindenütt. Az emlékek elemi erővel zúdultak rá elmémre és én csak úsztam az árral. Végig jártam minden egyes helyiséget és visszaemlékeztem arra az időkre, amikor még csupa fény és szeretet lakozott itt, ami mostanra már rég kihunyt. Végül a régi szobámba kötöttem ki, ami szintén elhagyatottan várt egy 9 éves kislányra, aki soha többé nem jön. Mindenem megvolt. Mégis elég volt pár óra ahhoz, hogy mindez szerte fosszon. A táskámba nyúltam és elő vettem az egyetlen képemet. Leraktam az éjjeli szekrényre majd távoztam a házból ezzel is magam mögött hagyva Forksot. Tudtam mit kell tennem. Így felültem az első Seattle-i buszra. Utam a reptérre vezetett. Az első induló járatra fel akartam szállni, ami New Yorkba ment. 20 perc volt az indulásig így kissé sietősen, de mindent el tudtam intézni az utazáshoz. Sosem szerettem repülni most mégis valahogy nyugodtabb voltam amint kezdtem messzebb kerülni az otthonomtól. Azon a helyen mindig is volt valami baljós és sötét mégis vonzott magához. Az utat szinte végig aludtam. Egy hotelben szálltam meg addig, amíg nem találok valami lakás féleséget és persze munkát, hiszen nem élhetek folyton az örökségemből. Habár nem csekély összeget hagytak rám a szüleim. Pár hét múlva szinte ösztönösen mozogtam NY-ban. Magaménak tudhattam egy szép kis lakást a belvárosban, ami akár két embernek is, elég mert remélhetőleg Sophie majd velem akar lakni. Minden héten beszéltünk. De azért már nagyon hiányzott. Munkát is sikerült találnom. Mondjuk nem a legjobb mivel csak az érettségim van meg nem igazán vagyok keresett személy a munka helyeken. Egy kisebb bárban dolgozom pultosként délután 6-tól este 10-ig. Napközben pedig egyetemre járok. Lakberendezőnek tanulok ugyanis, ahogyan rendezgettem a lakásomat rájöttem, hogy szeretem ezt csinálni így belevágtam. A munkám és az egyetem révén is szereztem új barátokat. Nikkit bírom a legjobban. Együtt dolgozunk és egy szakra is járunk, sőt még szomszédok is vagyunk. Úgy látszik minden a helyén és az életem kezd végre rendbe jönni. Mégis hiányzik valami.



*1 évvel később Halloween napján*



Egy éve lakom itt New Yorkban és nem rég költözött ide a legjobb barátnőm Sophie is. Aki azonnal megtalálta a közös hangot Nikkivel. Persze ezt ki is használják. Ezért megyünk ma „csokit vagy csalunk” bálra. Nem tudom, hogy ők mit élveznek az ilyen partikon, de én egyáltalán nem szeretem ezeket. Főleg úgy hogy szinte kétnaponta járunk bulizni. Mivel a suli legnagyobb parti arcai mindenből, amiből csak tudnak, bulit rendeznek. Mi pedig rendszerint meg vagyunk ezekre hívva.

- Bella, kész vagy? – jött be a szobámba Sophie.

- Nem. – feleltem kurtán majd odébb dobtam az ágyamon heverő vámpír jelmezt.

- Jaj, ne csináld ezt. Megígérted. – vetette be azokat az ellen állhatatlan boci szemeit mire megadóan felsóhajtottam és a ruhámmal együtt bevonultam a fürdőbe. Amit a ruháról tudni illik nem igazán volt az én ízlésem. Egy fekete mini ruha volt alul piros fodorral. Mivel odakint nem éppen volt meleg ezért ehhez társult egy comb középig érő csizma, fekete hosszú ujjú kesztyű és még egy magas gallérú köpenyt is kaptam. Amint kész lettem kiléptem a szobámba ahol már a két legjobb barátnőm várt és szinte azonnal rám vetették magukat. Megcsinálták a hajamat és a sminkemet majd még egy műanyag vámpír fogsort is odanyújtottak nekem, de azt már igazán nem volt semmi kedvem felvenni így inkább „véletlenül” otthon felejtettem. A lányok is ugyan abban a szerelésben voltak, mint én és így indultunk el arra a bulira…