21. Elkezdődött

***

***

/Alice szemszöge/


- Ha jól sejtem Alice Cullen-hez van szerencsém, igaz? – nézett rám komolyan Dorian. Sosem találkoztam még vele. Hallani már elég sok mindent hallottam, de nem gondoltam volna, hogy igaz, amit mondanak róla. Tudtommal a vámpírok bőre keményebb volt bárminél, de ő mégis viselte a fél arcán egy mindnyájunk számára végzetes nap sérelmeit. Márvány arca össze volt töredezve mintha csak egy törött vázát összeragasztanának. A váza egyben lesz, de a törésnyomok örökre látszani fognak.

- Igen – válaszoltam röviden mielőtt jobban feltűnne, mennyire elképeszt arcának látványa. Egy vámpír, hegekkel nem mindennapi látványt jelentett, de nem ez volt a különleges Dorianben, legalábbis nem csak ez.

- Odabent kényelmesebben tudnánk társalogni – invitált be a titokzatos terembe ahonnan mindketten kijöttek. – Bár amint látom nem ártana előbb kicsit rendbe szednie magát bizonyára hosszú utat tett meg idáig – mosolygott rám majd kiadta az utasítást az inasának miszerint adjon nekem valami ruhát és egy számomra alkalmas szobát itt tartózkodásom idejére.

A kastély jóval nagyobb volt belülről, mint ahogyan az kívülről látszott. Folyosók végeláthatatlan sora hálózta be az egészet és gyanítom, hogy vámpír létemre is képes lennék eltévedni. Annak ellenére, hogy nappal volt a hatalmas ablakokon el volt húzva a vörös, bársony sötétítőfüggöny így a csillárok folyamatosan világítottak mindegyik helyiségben. A folyosókon, a falakon szinte mindenhol műtárgyak vagy éppen családi ereklyék voltak. Mindegyik gyönyörű volt és nem látszott rajtuk az idő pora. Összességében csodálatos hely volt mégis olyan negatív energiák áradtak belőle, hogy nem volt olyan dolog, amiért itt maradtam volna.

A palota egy egészen más szárnyába vezetett Dorian inasa, ahol egy hatalmas szobába vezetett majd kitárta a gardróbot, ami tele volt középkori női ruhákkal mégis egytől egyig gyönyörűek voltak. Magamra hagyott a szobába majd közölte velem hogy az ura negyedóra múlva vár a szobájában. Amint egyedül voltam első dolgom volt beleugrani a nagy franciaágyba. Olyan hihetetlen érzés volt itt lenni ezen a különös helyen és mivel még mindig nem működött a képességem nem is igazán tudtam elhinni, hogy ez lehet a valóság, de ekkor eszembe jutott miért is vagyok itt és máris tudtam, hogy nem élvezhetem ezt a fajta kényelmet.

Nekem dolgom van itt. A szobához tartozó fürdőbe mentem és belenéztem a mosdó fölött logó tükörbe bár ne tettem volna. A hajam zilált volt a külsőm piszkos és igénytelen. Úgy döntöttem veszek egy gyors zuhanyt. Hamar beálltam a zuhany alá és lemostam magamról az utazásom okozta mocskot. Amint rendbe szedtem magam a fürdőben nagy élvezettel vetettem bele magam a temérdek ruha közé. Végül egy sötétzöld, fűzős, abroncsos ruha mellett döntöttem.

Az órámra pillantva tapasztaltam, hogy bizony letelt az a negyed óra. Kilépve a szobából elindultam arra ahonnan jöttünk. Már azt hittem eltévedtem a hosszú folyosókon, de ekkor megpillantottam Dorian szobáját ahol nem is olyan rég még az inasával társalgott. Mielőtt azonban bekopoghattam volna az ajtó kinyílt és az inas invitált beljebb. Egyenesen egy kisebb nappaliba vezetett ahol a kandalló előtt lévő fotelek egyikén a nagyúr foglalt helyet. leültem egy másik fotelbe majd hallottam, ahogy az inas távozik, de egyikünk sem szólalt meg. Tudtam, hogy nekem kéne, de nem voltam rá képes csak bámultam, ahogyan ropog a tűz a kandallóban.

- Nos, Alice feltételezem nem azért jöttél, hogy bájcsevegjünk – mosolygott rám miközben a tekintetemet kereste.

- Nem, nem azért jöttem – feleltem kissé habozva.

- Tudom miért jöttél – válaszolta csöndesen mire rákaptam tekintetemet és hitetlenkedve visszakérdeztem.

- Tudod?

- Igen – bólintott és ő is hasonlóképpen, mint én az előbb a tűzre bámult.

- Akkor miért vagy még itt? – kérdeztem kétségbeesve, hiszen ha tudja, mit szeretnék, akkor miért ül még itt tétlenül.

- Alice. Én nem segíthetek. Oka volt annak, hogy nem tértem vissza. TalerMoo már nem tartozik hozzám. – Nem. Nem teheti ezt velünk ő az egyetlen remény.

- De tartozhatna. Téged illet, ezt nem vehetik el csak úgy. Nem adhatod csak így át. Legalább küzdj érte. – Nem tudtam elhinni, hogy csak ilyen könnyen lemondana az egészről.

- Már réges-rég átadtam nekik. Nem mehetek csak úgy vissza azok után, hogy cserbenhagytam mindenkit azért, hogy magamat mentsem – felállt és lassan az ablakhoz sétált majd széthúzva a sötétítőt kifelé nézett a semmibe.

- Épp ezért kéne visszatérned, mint törvényes uralkodó. Lehet, hogy hibáztál, de jóvá lehet még tenni, ha segítesz. Te nem tudod, mi folyik ott – sétáltam mellé és a messzeséget fürkésztem.

- Figyelemmel kísérem az ottani eseményeket. A Volturi messzire ment tudom, de nem vagyok képes tenni ellene. Én ehhez már kevés vagyok.

- Melletted állunk, mindenki melletted áll – fordultam felé. Nem válaszolt csak hosszasan csendben gondolkodott. Ilyenkor lett volna nagy szükségem a látomásaimra, de még mindig nem láttam semmit.

- Feltételezem jártál az alagsorban – mondta aztán én pedig nem értettem ezzel hova akar kilyukadni.

- Az embereknél. Igen – néztem rá értetlenül.

- Ha tényleg annyira szeretnél nekem segíteni, visszajutni a trónomra akkor ahhoz katonák kellenek. Erős, vérszomjas katonák, akik nem ismerik a múltat – nézett rám jelentőségteljesen.

- Újszülöttek…

- Pontosan – mosolygott. – Úgyis csak vacsora lenne belőlük így legalább hasznukat vesszük, de segítened kell átváltoztatni őket. Még ma – tette hozzá. Mérlegelnem kellett. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy elég önuralmam van ahhoz, hogy több embernek is megízleljem a vérét. De ugyanakkor ez valamiféle feltételnek számított, hiszen ha van, sereg segít megdönteni a Volturi hatalmát. Jasper újra velem lehet, és Edward akkor látogathatja Bellát, amikor csak szeretné. Ezzel minden látomásom jobb irányt venne tehát meg kell tennem. Így a helyes. Meg kell őriznem az önuralmam ahhoz, hogy szebb, legyen a jövőnk.

- Megteszem. Segítek, hogy segíthess – válaszoltam.

- Ez esetben jobb, ha nekilátunk, sokan vannak – vérfagyasztó mosoly terült szét az arcán és már kezdtem kételkedni abban, hogy jobb lesz nekünk az ő uralma alatt. De azért követtem le az alagsorba. Újra hallottam a sok szívdobbanást, a vér édes illata alattomosan kúszott be az orromba. De erős maradtam megtettem egy embernél, aztán sorba a többinél. éles sikolyok zaja töltötte be az eddig csendes kastélyt. Három nap és a Volturi elbukik…