22. Főszerkesztő úr

Nos, nem a legjobb de ittvagyok újra :D és írtam :DD és hoztam a fejit :DD Wáá ez feldob a sok rossz között egy kis jó is :))) Nem kérem h rjatok komit nem érdemlem meg de ha esetleg meglepnétek pár szóval oO h érdemes e még írnom oO az egészjó lenne oO Jó, olvasást! :)) puszii.

 ***

***

 /Bella szemszöge/

 Egy újabb nap kezdődött. Fogalmam sem volt hogyan térjek vissza a valóságba mikor minden gondolatom máshol, másnál jár. Nyúzott képpel néztem bele a fürdőszobatükörbe majd megmostam többször is az arcomat, de a rémképek még mindig előttem voltak. Láttam, ahogyan a fekete csuklyás alakok egyre közelebb kerülnek hozzá. Láttam, ahogyan hihetetlen gyorsan körbeveszik ezzel elzárva a menekülési utat Edward elől. Ezután jött a legszörnyűbb dolog, amit valaha eltudtam, képzelni Jasper, a saját testvére végzett a számomra legfontosabb személlyel.

 Megborzongtam az emlékképektől majd becsuktam egy pillanatra a szemem, aprót ráztam a fejemen, hogy elűzzem a szörnyű képeket elmémből majd fogat mostam. Gondolkodtam az álmomon. Vajon ez is csak egy álom? Semmi több? Talán van jelentősége talán nincs, de ezt sosem tudhatom meg. Viszont így meg van a történetem vége. Ahogyan ez tudatosult elmémben befejeztem fogam sikálását és rögtön a laptopom után kutattam. Az éjjeli gépelésem után bekapcsolva hagytam csak töltőre kellett tenni. De hol a töltő? A túlságosan élénk fantáziám által kreált álom előtt használtam csak.

 Mintha nem csupán álom lett volna… Ötlött fel bennem újra. De tudtam nem szabad újra másról álmodoznom én itt vagy. Edward vagy létezik és teljesen más világban él - vagy lehet már meghalt? – vagy soha nem is létezett. Végül az egész szobámat átkutattam a laptop töltőért, de nem került meg végül végső elkeseredettségemben benéztem az ágy alá és lássak csodát ott volt egy halomnyi cucc mellett. Hogy ezek hogyan kerültek ide azt hiszem, örök rejtély marad.

 Végre töltött a laptopom és megtudtam, nyitni a számtalan oldal hosszúságú fájt. Gyorsan a végére pörgettem és megírtam a végét. Miszerint Edwardot megölte saját fivére, engem pedig örök szívfájdalom fog kísérni életem során és soha senki mást nem fogok tudni úgy szeretni. Ezzel véget ért a történetem és legbelül úgy éreztem az életem is. Mihez fogok most kezdeni? Úgy hogy nincs Edward nem volt értelme semminek.

- Hé, mi jót csinálsz? – dugta be a fejét Sophi a szobám ajtaján majd érdeklődve beljebb lépett. Két kezében csészét tartott és az egyik mosolyogva átnyújtotta. Igazi barátnő volt.

- Köszönöm – viszonoztam mosolyát majd j ízűen belekortyoltam a kávéba. Éreztem, ahogy végigfolyik a forró nedű a nyelőcsövemen. Fáradt voltam nagyon is. Alig ha pár órát aludtam az éjjel azt sem zökkenő mentesen, de reméltem, hogy most a koffein feltölt egy kicsit.

 - Szóval? – kérdezte Sophi és kíváncsian a laptopomat fürkészte.

 - Én izé csak… - nem tudtam hogyan mit mondjak, hiszen ő nem tud róla ahogy Nikki sem. – Furcsa álmom volt pár napja és hát leírtam – mondtam az igazsághoz híven legalábbis azt hiszem. – Valahogy nem hagyott szabadulni teljesen magával ragadó volt, hihetetlen és csodás. Valamit kezdenem kellett vele és ez lett belőle. Éjszaka el kezdtem, de a vége valahogy nem ragadt meg, de most befejeztem. – Újra más világban éreztem magam, ahogyan kedvenc barátnőm arcára pillantottam. Hitetlenséget és döbbenetet sugárzott az arca.

 - Elolvashatom? – kérdezte furcsa ábrázattal, amit nem tudtam mire vélni így végül csak bólintani tudtam és felé toltam a laptopot. Azonnal lecsapott rá. Én pedig hogy ne csak ott üljek mellette és bámuljam, ahogy falja a sorokat felöltöztem és kimentem a konyhába reggeli után kutatni.

 Minden olyan más lett. Nem akartam már itt lenni nem volt helyem. Őrült ötlet fordult meg a fejemben. Lassan az ablakhoz léptem és kitártam. Lenéztem az útra föl és alá autók mentek. Nem élném túl, ha most leugranék. De úgy jobb lenne minden? Csak egy féleképen tudhatom meg. A szívem őrült tempóban dobogott a mellkasomban az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben. De nagy volt bennem az elhatározás. Ebben a pillanatban tudtam, hogy ezt kell tennem, nincs, értelme semminek akkor minek éljek? Jó erősen két kézzel megmarkoltam az ablakkeretet hogy biztosan feltudjak, rá mászni.

 - Bella! – Hallottam meg ekkor Sophi hangját és ez valahogy visszazökkentett. Mit csinálok én? Elment az eszem most már biztos vagyok benne.

 - Bella – ismételte és ezúttal teljesen rá figyeltem.

 - Tessék? – léptem be újra a szobámba és érdeklődve figyeltem rá.

 - Ezt komolyan te írtad?

 - Igen – válaszoltam. Valahogy furcsa volt számomra ez a kérdés mintha nem nézné ki belőlem, hogy képes vagyok megvalósítani dolgokat. – Miért? – tettem hozzá gyorsan.

 - Nagyon jó. – Nem úgy mondta ezt mintha örülne annak, hogy valami jót írtam. Mintha zavarta volna vagy irigy lenne. De hiszen az képtelenség rám miért lenne irigy bárki is… - El kéne vinned egy ilyen kiadóhoz – javasolta miközben erősen fürkészte a gépelt sorokat.

 - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Ez ahhoz túl személyes – válaszoltam és az emlékek újra megrohamoztak.

 - Ugyan már – nézett mélyen a szememben és a tekintetében mintha valamiféle gúny csillant volna. – Max átírsz pár dolgot és papírra vethető az egész. – Elgondolkodtam tényleg olyan jó lenne? Vagy Sophi csak hergelni akar? Tényleg ő lenne az én legjobb barátnőm? Most mintha egy teljesen új Sophi lenne előttem vagy csak én változtam meg? Nem tudtam eldönteni, de valahogy már nem bíztam benne annyira, mint régen mintha egy csapásra minden megváltozott volna. Semmi kétség az a bulis este felejthetetlen volt mindenki számára.

 - Igazad van. Egy próbát megér – mondtam és a laptopért nyúltam. Kicsit utána néztem a dolgoknak, hogy megy egy könyv kiadása. Az egész délelőttöm rá ment a kutatásra, de végül találtam egy számomra úgy mond megfelelő kiadót. Papírt és ceruzát kerestem majd felírtam a címüket. Az iroda csak pár sarokra volt. Nem voltam még kész arra, hogy megmutassam egy idegennek a számomra személyes írásomat így úgy döntöttem ma még csak beszélek, a kiadóval utána eldőlnek a dolgok.

Hamar felkaptam a táskám és a kabátom és már otthon sem voltam. Gyorsan szedtem a lábaimat azért, hogy hamar odaérjek. Vagy inkább futottam az álomvilág elől egy valóságosabbért? Nem tudtam csak szedtem a lábaimat. Mire az ajtó elé értem már teljesen ki voltam fulladva így mielőtt beléptem volna az ajtón kicsit ki kellett fújnom magam. A kilincs felé nyúltam, de hirtelen megtorpantam. Biztos, hogy ezt akarom? Egy könyv a legvadabb, legélénkebb álmomból? Érdemes ez egyáltalán? Nyugi, Bella. Ne legyél nyuszi. Most csak beszélgetek egy vadidegennel az „álmomról”. Menni fog ez.

A kezemet vére a kilincsre helyeztem és beléptem az ajtón. Óriási tér tárult elém. Egy váróterem szerűség volt. A fal mellett széksorok, a székek előtt egy dohányzó asztal, ami telis-tele van újságokkal. Gyönyörű hely volt. A pulthoz léptem ami mögött egy csinos szőke hölgy ücsörgött és papírok fölé görnyedt. Halkan megköszörültem a torkomat mire végre rám nézett. Furán végig mért már amennyit látott belőlem és gúnyosan feltolta a szemüvegét.

 - Segíthetek? – kérdezte nyájasan. Nem tántoríthat el egy ilyen szőke liba. - Igen – mondtam magabiztosan.

– Egy könyvet szeretnék kiadni.

 - Pompás – virított egy erőltetett mosolyt. – Mr. Mcall épp szabad. – Ezzel kilépett a pult mögül és elől menve egy kacskaringós folyosón vezetett végig majd egy ajtó előtt megállt, bekopogott majd benyitott.

 - Mr. Mcall egy hölgy van itt – jelentette be majd rám nézett. – Fogja rövidre nincs sok ideje. Ezzel otthagyott és szabad utat hagyott nekem, hogy beléphessek az irodába.

 - Jó napot! – léptem beljebb. Az úr a foteljében ült háttal nekem, de amint meghallotta a hangomat megfordult. Kék szemei áthatóan fúródtak az enyémbe. Alig volt pár évvel idősebb nálam. Szőke haja és kissé borostás arca volt. A mosolya… a mosolya pedig egyszerűen megnyerő. Felállt, megigazította a nyakkendőjét miközben egyre közelebb ért. Elém lépett.

 - Derek Mccall – nyújtotta a kezét és szexin rám mosolygott.

 - Örvendek. Isabella Swan.

 - Nos, Miss. Swan miben segíthetek önnek? – kérdezte miközben helyet foglaltunk egymással szemben az irodájában…